Mi volt a „szilikon botrány” Amerikában?
Ez egy fura jogi történet, ami nem is a plasztikai sebészet szakmai oldalát érinti. Néhány nagyon felkészült ügyvéd példa-pereket indított és nyert az USA különböző államaiban a szilikon protézist gyártó cégekkel szemben. A perek szakmai alapját képező szakvélemények ma már igencsak kétes tudományos értékűnek tekinthetők. Mégis a nyertes példaperek, az amerikai jogrendszerben példa értékűek hasonló bírósági kereset beadása esetén.
A számítástechnika vívmányát kihasználva élelmes ügyvédek összegyűjtötték nagy számú szilikon protézissel operált amerikai pácienseket és szinte egy időben igen nagy számú kártérítési keresetet nyújtottak be a példa perek ítéleteire hivatkozva. Emiatt történt, hogy az FDA(Amerikai hatóság) időlegesen felfüggesztette a szilikongél protézisek használatának engedélyét. A nagy számú páciens utánvizsgálatok eredményei azonban nem igazolták a protézisek hibáit.
Az FDA visszaadta az engedélyt a szilikon gél protézisek további használatára. A gyártók viszont a jogrendszer megváltozásáig továbbra sem forgalmazzák a szilikon gél protéziseket esztétikai mell nagyobbításra Amerikában. Használják azonban rekonstrukciós műtétekhez, mert erre nincs nyertes példaper. Emiatt terjedt el Amerikában a sóval töltött protézisek használata annak ellenére, hogy ezek tapintata nem annyira természetes.
Mellrákot okozhat-e a beültetett protézis?
Biztosan állíthatjuk, hogy nem okoz ilyen problémákat a mellplasztika. Erre vonatkozóan történtek a legnagyobb számú (1 milliót meghaladó) klinikai és statisztikai utánvizsgálatok. Az eredmény meglepő volt. A protézis beültetés után a mellrák kialakulása kevesebb, mint a anélkül. Ezt persze nem a beültetett protézis hatásának kell tulajdonítanunk. Arról van szó, hogy a műtétek előtti vizsgálatok és a műtétet követő utánvizsgálatok során a páciensek közül gyorsabban kiszűrésre kerültek az ilyen betegségben szenvedő, vagy erre hajlamos páciensek. A másik jótékony hatása a protéziseknek, hogy a kevés mirigyállománnyal rendelkező, nagyon kis mellű hölgyek mammografiás vizsgálata könnyebbé válik. A protézis ugyanis minden esetben a mell mirigyállománya mögé kerül beültetésre. A mirigyállományt ezzel előemeli és könnyebben vizsgálható helyzetbe kerül. Továbbá az is bizonyított, hogy a páciensek önvizsgálata is eredményesebb.Mi az a tokzsugorodás?
Ez valójában a beültetett mellprotézisek egy lehetséges szövődménye amiről tudnia kell mindenkinek, aki protézis beültetésre határozza el magát. A szervezetünk természetes reakciója, hogy minden beültetett idegen anyagot egy határoló burokkal vesz körül, fémlemezeket, csavarokat, ér- és mellprotéziseket egyaránt. Ez az idegentest burok a páciensek kb 5 %-ában zsugorodhat és a puha mellprotézist megszoríthatja, annak aszimmetriáját vagy érzékenységét okozhatja. Ez a páciensek szempontjából azt jelenti, hogy az élete során esetleg újabb műtétre lehet szüksége később a kialakult zsugorodás megoldására. Ilyenkor a zsugorodott tokot egy kis műtét során felhasítjuk, mint a narancshéjat, megfelelő helyet csinálva ezzel a bennlévő protézis számára. Ennek a szövődménynek és ezzel egy újabb műtét szükségességének a valószínűsége 20:1 vagyis kb 20-ból egy esetben kell emiatt a későbbiekben ezt a kis műtétet elvégezni. Sajnos előre nem lehet megmondani, hogy kinél alakul ki ez a komplikáció.Lehet-e választani a mell formáját? Mellnagyobbítás, mellkisebbítés.
Igen, a protézis tipusának megválasztásával és a protézis elhelyezésével befolyásolni lehet a mell formáját. Ennek részleteit a műtét előtti vizit alkalmával mindig pontosítjuk a pácienssel. A protézist együtt választjuk ki a katalógusból a pácienssel. Lehetőség van komputeren imitálni a protézis hatását, de tapasztalatom szerint a legjobb segítség a választásban a régebbi, hasonló alkatú páciensekről készült műtét előtti és műtét utáni fotok átvizsgálása.![Szép mell](https://kozmetikaesszepsegszalon.com/plasztika/wp-content/uploads/2013/08/szep-mell.jpg)
Lehet-e szoptatni?
Igen, a műtéteket Klinikánkon mindig úgy végezzük, hogy ne sérüljön a mell mirigyállománya. A protézisek a mell mirigyállománya mögé vagy még mélyebbre, a mellizomzat mögé kerülnek beültetésre. Ez lehetővé teszi a szoptatást is a műtét után. A szilikon protézis nem ártalmas a gyermek egészségére sem. Meg kell azonban jegyezni, hogy a megnövelt mell formája ugyanúgy változhat a szoptatás alkalmával, mint a nagy mellek formája. Vagyis a mell lógása következhet be a szoptatás miatt. Ez ellen nem véd a protézis. Újabb tapasztalatunk szerint a mell lógása elkerülhető, ha a protézist eltávolítjuk a szoptatás idejére. Később a meglévő helyre könnyedén vissza lehet ültetni a régi protézist is.![Szoptatás](https://kozmetikaesszepsegszalon.com/plasztika/wp-content/uploads/2013/08/szoptatas.jpg)