Ha a statisztikai adatokat megnézzük, akkor kiderül, hogy hazánk lakosságának 20-30%-át érinti a visszér betegség, tehát nem sorolható a ritka, kevés figyelmet érdemlõ betegségek közé. A betegek kb 5%-a krónikus vénás elégtelenségben, azaz már komoly tüneteket, panaszokat okozó varikozitásban szenved, míg 1%-uknál lábszárfekély teszi kellemetlenné mindennapjaikat. Az utóbbi eset tartós munkaképtelenséggel, rokkantsági állapotba helyezéssel jár, nem említve a súlyos egészségkárosító, életveszélyes szövõdményeket. A visszérbetegség erősen öröklődő hajlamot mutat. Családi halmozódást lehet megfigyelni. E mögött általában a kötőszövet öröklött gyengesége áll.

 

A visszérbetegségnek a leggyakoribb és igen kellemetlen következménye a láb táplálásában bekövetkező zavar, ami végső soron a bőr elhalásához, nehezen gyógyuló fekélyek kialakulásához vezethet. A probléma az, hogy az állandó vénás pangás lehetetlenné teszi a szövetekben felhalmozódó salakanyagok, bomlástermékek elszállítását és az oxigén, táplálékkal való ellátást. Ennek egyenes következménye a bőr fokozatos lilás elszíneződése, kifényesedése, majd elhalása. A gyógyulást nehezíti, hogy ahhoz még több táplálékra és jobb keringésre lenne szükség, mint az ép állapot megőrzéséhez.

 

A gyulladás a másik szövődmény, amikor az erekben a vér megalvad, jó tápanyagot szolgáltatva a kórokozóknak. A meglassult, szinte teljesen megszűnt keringés elősegíti a vér bealvadását. Ezzel az ér teljesen elzáródik, benne a folyékony vér helyett alvadt, szilárd massza található. A csökkent keringés egyben a szervezet védekező mechanizmusait, az immunrendszer működését is károsítja. Mindezek eredményeként megtelepednek, és gyorsan szaporodnak a baktériumok, súlyos, fájdalmas gyulladást okozva.

 

Ez az állapot akkor válik még súlyosabbá, ha a gyulladás és véralvadás a mélyvénák felé is beterjed. Ennek a folyamatnak a következményeként a láb keringése szinte teljesen megszűnhet. Végeredménye lábelhalás, amputáció lehet. Amennyiben azonban a vénában található alvadt vérrög leszakad, a tüdőbe jutva életveszélyes, halált okozó tüdőembóliához vezethet.

 

A funkcionálisan már helyre nem állítható visszereket sebészileg kell kivonni a forgalomból. Ez történhet un. sclerotizálással, amikor mesterségesen, injekció segítségével kisebb gyulladást okozunk a megfelelő érszakaszban, ami a beteg ér teljes elzárásához vezet. Másik megoldás a beteg érszakasz eltávolítása, lekötése.

 

A visszérbetegségek kezelése valójában az érsebészet tárgyköre. Mégis gyakran plasztikai sebészhez fordulnak a páciensek. Ennek két oka is van. Gyakran a betegség  csupán esztétikai panaszokat okoz.  A felületes, pókháló szerű megjelenési formája, mely eltérést az érsebészek nem tekintenek kezelési indikációnak és a páciensekkel nem foglalkoznak, ennek ellenére ezek az eltérések a visszérplasztika módszereivel jól kezelhetők. Mások pedig azért fordulnak plasztikai sebészhez, mert a műtéttel járó csúnya és hosszú hegvonalakat szeretnék elkerülni.

 

Pókhálóvisszeresség

Igazán ebben az esetben nem beszélhetünk betegségről. Valójában a bőr felső rétegében észlelhető hajszálerek megvastagodásáról van szó, ráadásul igen ritkán okoz panaszokat. A látványa viszont annál több gondot okoz, esztétikailag csúnya kékes foltok miatt sok nő szeretne megszabadulni tőlük. 
Kezelésük lézerrel, vagy szklerotizáló (elzáródást okozó) injekciókkal lehetséges. A kezelt erek általában véglegesen elzáródnak, de évek múlva más területen újabb erek megjelenése előfordulhat. 4-5 év múlva újabb kezelés válhat szükségessé.