Plasztikai műtét a migrén gyógyítására

A migrén rohamokban jelentkező heves fejfájás, visszatérő, lüktető, nagyfokú  fájdalom, amely többnyire a fej egyik oldalát érinti, ritkábban kétoldali. A hirtelen kezdődő fájdalmat látási, hallási vagy egyéb idegrendszeri tünetek előzik meg. A roham általában havonta egy-három, esetleg négy alkalommal jelentkezik, és fél-egy napig tart, de ez egyénenként változó lehet. Van, akinél életében egyszer és van, akinél havonta többször is előfordul. A roham néhány órától akár három napig is tarthat. Émelygés, hányinger, hányás kísérheti.

 Fejfájás kezelése plasztikai műtét módszerekkel

Leggyakrabban fiatal felnőttkorban kezdődik, bár bármelyik életkorban kialakulhat sajnos. Ha a nemek közötti eltérést nézzük, akkor elmondható, hogy a betegek között háromszor annyi a nő, mint a férfi, a lakosság csaknem tíz százalékát érinti. A migrén oka nem ismert. Örökletességre utal, hogy a betegek nagyobb részének családjában előfordult már. Kialakulását előidézheti az agy bizonyos területeinek működészavara, ami miatt különböző anyagok szabadulnak fel értágulatot, gyulladást okozva. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy központi szerepe van a szerotoninnak, ami kezdetben felszaporodik a vérben, és érösszehúzódást okoz, majd vérszintje csökken, emiatt az agyi artériák kitágulnak, és migrénes roham jelentkezik. A véreloszlás változik meg a roham alatt. Egyes területeken vérszegénység alakul ki, ez felelős az esetleges idegrendszeri tünetek kialakulásáért (például zsibbadás, izomgyengeség, beszédzavar). Az is kiderült már, hogy hormonális okai is lehetnek a migrénes rohamnak (például menstruáció migrénes rohamot provokálhat, hormonális fogamzásgátlók szedésekor gyakrabban jelentkeznek rohamok és nehezebben befolyásolhatóak, terhesség alatt a migrén általában javul és a menopauzában megszűnik. Rritkán érfejlődési rendellenesség is okozhatja. Létezik olyan elmélet, mely szerint a migrénben szenvedők erei túlérzékenyek. Ezen logika alapján lehetséges, hogy az idegrendszer bizonyos tényezőkre – stressz, bizonyos ételek, környezeti hatások – az agyalapon található, idegekben gazdag ütőerek görcsös összehúzásával válaszol. Ez a görcs pedig több ütőeret összeszűkít, aminek következtében a vér eloszlása megváltozik. A hosszan tartó megfigyelések, tapasztalatok szerint migrénes rohamot kiválthatnak időjárási frontok – légnyomásváltozás -, bizonyos élelmiszerek, például citrusfélék, sajtok, csokoládé, élelmiszer-tartósítószerek, vörösbor, vannak, akik különböző szagokra, illatokra érzékenyek, kiváltó ok lehet az alváshiány, a stressz és a menstruáció is. Mindenképpen számos kutató keresi a megoldásokat, a migrén gyógyításának lehetőségeit, ami nem könnyű feladat, hiszen meglehetősen komplex okok húzódnak meg mögötte. Természetesen a plasztikai sebészet hihetetlen fejlődésével lehetővé vált annak az elgondolásnak a megvalósítása, miszerint bizonyos technikák, esetleg plasztikai műtét alkalmazásával, műtétekkel gyógyíthatóvá válhat a migrén. 
Egy clevelandi plasztikai sebészcsapat eredményei szerint egyes izmok illetve porcok eltávolításával megszüntethető az időszakosan jelentkező, kínzó fejfájás. 
A Case Western Reserve Egyetem plasztikai sebészei műtéti megoldást dolgoztak ki a migrén kezelésére. A beavatkozás eredményességét száz beteg bevonásával vizsgálták, kontroll csoporttal összehasonlítva.

 

Első lépésben annak felmérésére volt szükség, hogy az arc mely területe tehető felelőssé a fejfájás fennmaradásáért, majd az adott területre botulinum toxint fecskendeztek. A botox néven elhíresült anyagot a ráncok elsimításában alkalmazza elsősorban a szépészeti orvostudomány, melyről már részletesebben szóltunk. Ez egy baktériumból származó méreg, melynek kis mennyiségben is igen erős izombénító hatása van. A hagyományos alkalmazás során az érintett izmok elernyedése miatt kisimul a bőr.

 

Az izom elernyedése az idegvégződésekre gyakorolt nyomást csökkenti, és ebből következik logikusan a migrénes fejfájás enyhülése vagy megszűnése. Mivel a botox hatása csak átmeneti, így ezekben az esetekben műtétet hajtottak végbe a pácienseken. 
A beavatkozások meglehetősen komplikáltnak tűnnek, természetesen a panaszokat kiváltó terület elhelyezkedése függvényében eltávolították a homlok vagy a nyak izomzatának egy részét, kiegyenesítették az orrsövényt, kimetszették az orrkagylók egy kisebb vagy nagyobb darabját vagy megrövidítették az arcideget egy szakaszon.

 

Óriási eredmények születtek a beavatkozások következtében, mivel a betegek 92 százalékánál legalább felére csökkent a migrén gyakorisága, intenzitása vagy időtartama, míg 31 százalékuknál teljesen megszűnt a betegség. Azonban sok probléma is fellépett a kitűnő eredmények mellett, hiszen meglehetősen nagy arányban jelentkeztek mellékhatások a műtét után, a betegek átlag 10-20 százaléka tapasztalt valamilyen zavaró esztétikai vagy érzetbeli változást. Ilyenek voltak például a nyak gyengesége, az orr szárazsága, mélyedés a halántékon, a fejbőr viszketése. Azonban ha arra gondolunk, hogy egy migrénes roham mekkora szellemi, idegi, fizikai, lelki teher, akkor ezek a mellékhatások elenyésző problémát jelentenek ezen  betegek számára. Orvosi körökben változó a vélemény az új terápiás eljárás alkalmazhatóságának létjogosultságát tekintve, de egyre nagyobb azon orvosok tábora, akik nagyon örülnek ennek az eljárásnak, hiszen hihetetlen lehetőséget látnak a migrénes betegek gyógyításában. Ennek ellenére sokan még mindig feleslegesnek tartják a műtéti beavatkozást, hiszen az a véleményük, hogy elegendő és hatásos gyógyszerek vannak a betegség megoldására.